Székely Mikó Kollégium

Erasmus+ A Nemzeti Összetartozás Napján Magyarors

/p>

A mikós diákok Magyarországon ünnepelték  a Nemzeti Összetartozás Napját

 

1550 km-t utazott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákkórusa az elmúlt hétvégén, hogy együtt ünnepelhesse a Nemzeti Összertatozás Napját  a hajdúnánási „Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Csia Győző Szakképző Iskolája” diákjaival, akikkel már évek óta testvériskolai kapcsolatot ápolunk. A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően az elmúlt év október 23-án is együtt ünnepeltünk a hajdúnánásiakkal. A mostani ünneplésünket, még emlékezetesebbé tette annak a székely kapunak az átadása, amelyet a Székely Mikó Kollégium ajándékaként Kubánda Miklós igazgatóhelyettes irányításával, a Csiha Győző Szakkollégium udvarán állítottunk fel.  Iskolánk 48 fős diákkórusa, Dombora Anna mikós zenetanárnő irányításával, ünnepi műsorral lepte meg a hajdúnánási testvériskola diákjait és tanárait, melynek során az alkalomhoz illő versek is elhangzottak Bodor Éva és György Evelin mikós diáklányok előadásában. Az ünnepi műsort követően közös ebéden vettünk részt a hajdúnánási vendéglátóinkkal.

Délután ellátogattunk Nyíregyházára, ahol a diákok egy része a Sóstó-i élményfürdő kényeztetéseinek  örvendhetett, míg a másik részük a Vadasparkot látogatta meg. Magyarország első Állatparkja 1974-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt Nyíregyházán, a várostól 5 km-re található sóstói üdülőövezetben.  Az egykori kis Vadaspark Magyarország emlősállatokban gazdag, legnagyobb vidéki állatgyűjteményévé nőtte ki magát, ahol földrészenkénti csoportosításban mutatja be a különféle állatokat. A vidéki állatkertek közül itt található az ország első vidéki tengeri akváriuma, melynek a szirti cápa is a lakójává vált. Az állatpark főbb látványosságai többek között a Magyar Őspark, a Trópusi Ház, a Sarkvidéki Panoráma, az Afrikai Panoráma, a Dél-Amerika Ház és a Zsiráfház.

Szombaton, június 4-én a reggeli órákban felutaztunk Budapestre, ahol az OTP Fáy András Alapítvány OK Központjában, diákjaink 3 csoportban, 4 órás  EU-s képzésén vettek részt az OK Központ trénereinek irányításával. Ezzel párhuzamosan a kísérő tanároknak Dimény Katalin, intézményvezető-igazgató,  és Sarkady-Kiss Lilla, a Fáy András Alapítvány forrásszerzési  vezetője módszertani bemutatót tartott, valamint bemutatták az Ok Központot is. Erre a tevékenységre az Erasmus+ projekt keretében került sor, amely 2014-ben indult el 2 szlovákiai (a buzitai és az almágyi  általános iskola), az aradi Csíki Gergely Kollégium, valamint a Székely Mikó Kollégium bevonásával.

Áprilisban, az “iskola másként” hét során már 120 líceumi mikós diák részesült az OTP Fáy András Alapítvány gazdasági képzésében, most meg EU-s ismeretekkel gazdagodtak a diákjaink. A szombati ebédet az OK Központ meghívására, a Központ képviselőivel és képzőivel közösen fogyasztottuk el a Benczúr Étteremben.

A nap programjának folytatásaként ellátogattunk a budai Várba, ahol betekintést nyertünk a Szentháromság téren a Magyarság Háza áltla szervezett “Összetartozunk” című rendezvénysorozat műsorába, ahol a Kostelekről érkezett Vaszi Levente, a “Fölszállott a páva” tehetségkutatójának  felfedettje által vezetett táncház zárótáncát nézhettük meg. A Halászbástya, a Mátyás templom, valamint a Sándor Palota meglátogatása kellőképpen hozzájárult a Nemzeti Összetartozás Napjának méltó megünnepléséhez. Megérezhettük, hogy a trianoni döntés bár határokat állított közénk, de nem választhatott el minket, külhoni magyarokat az anyaországi magyaroktól, hanem lélekben méginkább összekovácsolta a Kárpát-medencében élő magyarokat.

Napunkat a másik testvériskolánk, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium meglátogatásával zártuk, ahol a testvériskolánk vendégszeretetét élvezhettük, melynek szerves része volt az ízletes vacsora után, az iskolai úszódában sorra kerülő programzáró “levezetés”.

Hálásan köszönjük támogatóinknak, a Rákóczi Szövetségnek, az OTP Fáy András Alapítványnak  és a helyi önkormányzatnak a segítségét, akiknek a támogatásával létrejöhetett ez az élménydús kirándulás.


2021.december 08.


További információk

Események

Nem térkép e táj!- Az V.A-sok és V.C-sek Erdővidéken

A Háromszéki Közösségi Alapítvány által támogatott “Nem térkép e táj!” programnak köszönhetően 2025. március 21-én a Székely Mikó Kollégium V.A és V.C osztályos diákjai osztályfőnökeikkel, Kovács Tünde és Elekes Emese tanárnőkkel együtt egy egynapos kiránduláson vehettek részt Erdővidéken. Az utazás fő célja az volt, hogy a diákok felfedezhessék és megismerhessék Erdővidék természeti szépségeit és kulturális értékeit, betekintést nyerve a helyi hagyományokba és mesterségekbe, ezáltal is hozzájárulva azok megőrzéséhez.

2025.március 21.