Október 12-13-án Romániában, Aradon zajlott a 3 közép-európai ország összefogásával, Magyarország, Szlovákia és Románia stratégiai partnerségével megvalósuló, az ERASMUS+ Program keretében támogatást nyert O.K.+ 2007-2014 című projekt második projekttalálkozója, melyen az OTP Fáy András Alapítvány mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák mint partnerek munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről.
A kétnapos találkozón a 2014. szeptember 1-jén indult 3 éves ERASMUS+ projekt első évébenlezajlott szakmai fejlesztő munka eredményei kerültek bemutatásra. Az Alapítvány OK Központjának szakemberei olyan egyedi tréninganyagokat dolgoztak ki, amelyeka közép- valamint az általános iskolások számára hozzák közelebb, teszik érthetőbbé az Európai Uniót mind gazdasági, mind intézményi, mind pedig általános szempontok alapján.
A partnerszervezetek munkatársai, pedagógusai megismerhették a fejlesztő munka egyes állomásait, illetve a Magyarországon lezajlott teszt-tréningek tapasztalatait is.
A prezentációkat követően az Alapítvány illetve az OK Központ munkatársai minden olyan, nyitott kérdésre is igyekeztek válaszolni, amelyek tisztázása tovább segítheti az uniós tréning modulok hatékonyabb adaptálását.
A projektugyanis nem marad a magyar határok közt, egyrészt az újonnan kidolgozottEU-s modulok, másrészt az Alapítvány már korábban kifejlesztett egyes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási moduljai is – a pályázat kritériumainak megfelelően – adaptálásra kerülnek a szlovákiai illetve a romániaioktatási, gazdasági környezetre, kultúrkörre. Ennek köszönhetően az almágyi Alapiskola és Óvoda, a buzitai Alapiskola, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar ajkú diákjai is részesei lesznek a következő 2 évben az inspiratív pedagógiai elemekre és az edutainment elvre épülő pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeknek.
A projektmenedzsmentért felelős munkatársak a projekttalálkozón áttekintették a következő időszak feladatait, ütemezését, határidőit, illetve a pénzügyi elszámolási kérdéseket is.
A találkozó résztvevői egyfajta záróakkordként –egy-egy tanári bemutató segítségével–részletesen megismerhették azokat a romániai és szlovákiai magyar tannyelvű tanintézményeket, amelyek aktív résztvevői az ERASMUS+ projekt határon túli megvalósításának.
A fenti projekt során a 2016-2017-es tanév folyamán, lehetőleg az „Iskola másként” héten, 300 gimnaáziumi és 300 középiskolai mikós diák gazdasági és EU-s képzésen/ tréningen fog résztvenni. A tréningeket a magyarországi OTP Fáy András Alapítván OK Központjának képzői tartják.
A Székely Mikó Kollégiumot az aradi projekttalálkozón Kubánda Miklós igazgatóhelyettes, Kovács Hajnalka könyvelőnő, Bakó Kinga gimnaziumi osztályfőnök, Köllő Zsolt középiskolai osztályfőnök és dr. Kinda Eleonóra projektmenedszer, a Székely Mikó Kollégium nevelési felelőse képviselte.
dr. Sarkady-Kiss Lilla forrásszerző menedzser
dr. Kinda Eleonóra projektmenedzser
Szeptember 30-a a Magyar Népmese Napja, a 165 éve született Benedek Elek születésnapja. Egyik ükunokája, Bíró Boróka találkozott online az olvasóteremben a IV. A és a IV. E osztályos diákokkal. Az ő segítségével meglátogattuk a kisbaconi emlékházat.