Nem a ruha teszi az embert

Mi a ruha? Egy egyszerű tárgy. Egy darab anyag. Az egyik piros, a másik kockás, a harmadik csillog, a negyedik vastag... Az egyik egyenes szabású, a másikon zsebek vannak, a harmadik színes mintás, a negyedik drága... Az egyiket fiú hordja, a másikat lány, a harmadikat baba, a negyediket a nagymamád... Rád mondják, hogy né, ez „energy-s”, né, ez „művész”, de ha ez a kettő ruhát cserél? Egy vagyont költ az elnök új öltönyre. Annyit, hogy abból ötvenen jóllaknának. És mi az? Egy darab anyag, amit leveszel, amit eldobsz és meztelen leszel, pont olyan, mint mások.

„Nem vagyok rasszista. – Hú, de divat ez a mondat! – Én szeretem a négert, én szeretem a zsidót... de nehogy véletlenül a közelembe kerüljön, mert mindjárt megmutatom, hogy én fehér vagyok és keresztény, és mennyivel több vagyok emberileg, mint ő!” Mi egy bőrszín, mi egy vallás, mi egy nyelv? A fekete is ember, mint te, a vágottszemű is ember, mint te, a cigány is ember, mint te! „De én fehér vagyok, és keresztény! Az ember itt kezdődik.”

Gondold végig. Találkozol egy fehér bőrű emberrel (rád bízom, képzeld el, ahogy tetszik!), aki szereti a zenét, a mulatságot, szereti a természetet, szereti a művészetet, a sportot... Egy kedves ember, aki szívesen beszélget veled, és örül, hogy ismerhet. Te is nagyon megszereted.

Találkozol egy négerrel. Ez a néger nagyon szereti a zenét, a mulatságot, a természetet, a művészetet, a sportot... Szeret veled beszélgetni, és örül, hogy ismer. Te pedig mit gondolsz? „Én fehér vagyok, és keresztény! Néger? Úristen, fussunk.”

Ha ez a két ember testetlen lélek lenne, akit nem terhel a külsőség, nagyon hasonlítana. Annyira, hogy nem tudnád megmondani, melyik melyik.

EMBER=EMBER
(A logikatanár nagyon büszke lenne rám.)

„Hirdetem, hogy mindenki egyenlő. De vannak egyenlőbbek.”

Persze, az ember eldöntheti, kivel és mivel tölti az idejét. Ha szívesebben töltöm az időmet egy hozzám hasonló fehérrel, hát istenem. De miért ítélem el a másikat? Hol van nekem jogom? Miért mondhatom, hogy az az ember kevesebb, az az ember bolond?! Hogy nem is mondtad? Persze, mert te toleráns vagy, keresztény. Te elfogadtad, hogy ő buddhista, te elfogadtad, hogy ő zsidó meg iszlám meg adventista... De isten ments, nehogy egy dávidcsillagot vagy egy raszta hajat lássak! Tűnj el a világomból, ember! Elment az eszed?

„Isten, ugye azért teremtettél négert, hogy legyen kit eladni a piacon?” (Fáj a szívem, ha rád nézek, ember. - I.)

Azzal, hogy leköpöm azt a kultúrát, csak azt mutatom büszkén, a mellkasomat veregetve, hogy buta vagyok, és képtelen leküzdeni az emberi gyarlóságaimat. (Tudod, zárójelben elmondom, hogy a rasztákról csak annyit tudok, hogy füveznek – hű, de okos vagyok, sose láttam még rasztát!–, de arról lövésem sincs, hogy miben hisznek, és hogyan. Dzsuva a hajuk, s kész.) „Mert én fehér vagyok, és keresztény!” Kár, hogy a nagy fehérek fölött már nem áll senki a ranglistán, hogy elhúzza a száját, és gyorsan odébbálljon: „Fehér? Úristen, fussunk.”

Jobban mondva, áll fölöttünk valaki, szerintem. Én azt mondom, hogy a Jóisten, más azt, hogy a Tudomány, a harmadik azt, hogy Buddha vagy Szelasszié. Mert ez a hitünk. De ez is csak hit.

Mert mi lesz, ha én szerelmes leszek egy négerbe? Felőlem ő higgyen, akiben akar (a fehér férjem minden szombaton focit nézne, hiába mondanám neki, hogy én inkább zongoráznék – csak kár, hogy a tévé meg a zongora ugyanabban a szobában van), nem fog érdekelni. (Majd nézek vele focit.)

Mert öltözhetek más ruhába, kifehéríthetem a bőröm és bebarníthatom (hogy aztán megmondják, szebb voltam eredetileg), áttérhetek más vallásra, de ugyanaz maradok. Persze, mindenki a maga természetességében a legszebb és -jobb. Szebb vagy smink nélkül, lány, szebb vagy szőkén, szőke, szebb vagy piercingek nélkül, bárki... De ha valaki úgy valósítja meg magát? Ha így vagyok én? Sminkkel, piercinggel, zöld hajjal? Akkor miért ne lehetnék boldog úgy? Mást zavarja? Most komolyan. Zavar, hogy más boldog? S ha engem zavar az, hogy ő természetéből kifolyólag fakóbarna? ?

Miért ne fogadjuk el egymást? Miért ne éljünk nyitottan és fülig érő szívvel?

Az egyetlen igaz hit a szeretet. A szeretetnek meg minden mindegy.

Úgyis meghalunk, a ruha lefoszlik rólunk, a bőrünk elporlik, a hitünk a földi életünkbeli túlvilágba vetett bizalmunk, amiről bővebb fogalma senkinek sincs (még azt sem mondhatom, hogy mindenkinek a saját belátása szerint teljesül)... és akkor majd marad az az egyetlen lélek, ami örök. Ami mindenkinek egyforma. Ami mindenkinek egy.

Hanc

2013.május 18.

Kopacz Hanna