Székely Mikó Kollégium

Mentor díjjal tüntették ki a kiváló tanárokat és edzőket- a Maszol.ro portá

Tizenharmadik alkalommal adta át a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány a Mentor díjat azoknak a kiváló tanároknak és edzőknek, akik odaadásukkal és tehetségükkel generációkat vezettek a siker útjára.

Az eseményre szerda délután került sor Temesváron, az Új Ezredév Református Központban. Az idei díszvendég Ioan Holender, a Bécsi Állami Opera igazgatója volt.

Közel 18 éve az alapítvány tehetségtámogató programot hirdetett meg, tehetséges sportolók és művészetekben tehetséges gyermekek számára nyújtottak eszközbeszerzési és utazási támogatást. A tehetséges gyermekeknek a teljesítménye mögött szinte mindig ott voltak és vannak a tanárok, akikre ritkán esik rá a reflektorfény, és akik általában a háttérben maradnak. Ők általában nem kapnak díjat, személyükre szinte senki nem figyel oda, pedig nélkülük ezek a gyermekek sem jutnának oda, ahova eljutottak vagy eljuthatnak. Munkájuk elismeréseként jött létre a Mentor díj, melyet 13 év alatt 130 kiváló oktató, edző vehetett át.

A jó mentor több a tanárnál: példakép 

Gazda Árpád, A Közösségért Alapítvány elnöke elmondta, a jó mentor szakmailag fel tudja készíteni a tanítványait abban amit tanít, legyen az matematika, cselgáncs vagy úszás, de mindemellett nem szakbarbár, hanem olyan ember, aki a diákjai számára példa tud lenni, aki meglátja diákjainak a személyes problémáit is, akár pszichológusa is tud lenni tanítványainak. A jó mentor több az egyszerű tanárnál, az egyszerű embernél. Igazi példakép.

Idén, a több mint 230 jelölt közül Mentor díjban részesült Ilie Rus belényesi fizikatanár, Mihai Trandafirescu ploiesti-i cselgáncsedző, Csavar Mária gyergyószentmiklósi román nyelv és irodalom tanárnő, Liliana Pîntea hangai könyvtáros, Bodea György szilágycsehi kémiatanár, Dobra Judit sepsiszentgyörgyi magyar nyelv és irodalom tanárnő, Ilie Crinu Florinel bukaresti kajakedző, Maria Cristina Dan, temesvári hegedűoktató és Lipták Martin aradi úszásoktató.

Dobra Judit – magyar nyelv és irodalom tanár, Sepsiszentgyörgy

A tanórákon túl is a diákokkal foglalkozik, rávilágítja figyelmüket a közéleti és kulturális dolgokra. A gyermekek fele nyitott, arra törekszik, hogy az értelmezett szövegeket úgy adja át, hogy azok valamit megszólaltassanak bennük, és kialakítson egy olyan értékrendet, amely az iskolai évek után is segíti őket. Diákjai számtalan díjjal tértek haza különböző versenyekről. „Az irodalom emberségre tanít, és ezt a tanárnő teljes mértékben át tudja adni nekünk” – mondta egyik diákja.

A tanár rendelkezésére sokféle eszköz áll, amivel az órát színesíteni lehet. Emberségre tanítja diákjait, egy olyan rohanó világban, amikor már nincs idő egymásra. Számára megtiszteltetés ezt a díjat elnyerni, mert mint mondta, ez a díj a legrangosabb díj, amit egy pedagógus ebben az országban elnyerhet.

„Kiváltságosnak érzem magam, lassan egy pálya végén, azért, mert olyan munkát végezhettem, amelyben értelmet talált az életem. Nehéz mérni a tanári munkának az értékét, értelmét, jelentőségét. Németh Lászlónál találtam egy furcsa mértékegységet, ha szellemgazdaságilag próbáljuk megmérni a tanár munkájának a súlyát, hasznát, jelképesen szólva mennyiségét. Egy teljes tanári pálya alatt, figyelembe véve minden egyes gyermeket külön-külön, ez közel egymillió befektetett emberórát jelent. Öröm számomra az is, hogy ha ebben a teremben szétnézek, akkor azt látom, hogy sok millió hasznosított, értékessé tett emberóra tömörül ennek a díjátadásnak a pillanatában” – mondta a tanárnő.

Mint fogalmazott, úgy érzi, hogy ebben a díjban is osztozik a gyermekekkel, azokkal a kollégákkal, akikkel nap mint nap segítik egymást, közösen végzik a munkát a Székely Mikó Kollégiumban, és osztozik azokkal a volt tanárokkal, akik nem csak abban segítették, hogy pedagógussá váljon, hanem azt is meghatározták, hogy milyen emberré legyen, milyen értékrendje legyen, hogyan cselekedjen az életben.

- a Maszol.ro portálról

- a Maszol.ro portálról

- a Maszol.ro portálról


2023.április 28.


További információk

Események

MESEDÉLELŐTT

Szeptember 30-a a Magyar Népmese Napja, a 165 éve született Benedek Elek születésnapja. Egyik ükunokája, Bíró Boróka találkozott online az olvasóteremben a IV. A és a IV. E osztályos diákokkal. Az ő segítségével meglátogattuk a kisbaconi emlékházat.

2024.szeptember 30.