Rendkívüli előnyökkel járhat egy iskolának, ha Erasmus+ mobilitási pályázatot nyer, hiszen kinyílik a világ a diákok és a pedagógusok előtt, mégpedig költségmentesen. Persze mindehhez először is meg kell írni azt a pályázatot. Következő lépésben már az a probléma, hogyan költsék el értelmesen a pénzt. Ha ezt is megoldják, akkor ismétlendők az elvégzettek, immár nagyobb kaliberben. Ez a Székely Mikó Kollégium sikertörténete.
A Székely Mikó Kollégium tavaly nyerte el az akkreditációt egy hétéves Erasmus-programba, amelynek keretében tanárok és diákok tapasztalatcserékre utazhatnak ki más európai iskolákba, megismerkedhetnek az ottani közoktatási rendszerrel, új tanulási és oktatási módszereket leshetnek el.
Az első évben megnyert 100 ezer eurós költségkeretből a Mikó diákjai és tanárai Finnországban, Bécsben, Budapesten, Spanyolországban jártak, ahol a munka és a kapcsolatépítés mellett rendkívüli élményeket nyújtó szabadidős programokra is jutott idő. A pedagógusok képzéseken is részt vettek Franciaországban és Izlandon. Ezeket az alkalmakat használták ki arra is – mondta Sztakics Éva igazgatónő –, hogy további partnereket keressenek, amelyekkel csereprogramokat lehet lebonyolítani.
Első évben ez némi nehézséget okozott, ugyanis csak online térben nyílt lehetőség fogadó iskolákat találni, és nem mindenütt van erre hajlandóság. Az tehát az iskola külön érdeme, hogy így is sikerült kiépíteni egy kezdő kapcsolati hálót, és lebonyolítani az említett programokat. Ezt annyira értékelte a programot menedzselő bizottság, hogy a második évre a Mikó 50%-kal több pénzt kapott, azaz 152 ezer eurót. Most van folyamatban a programjavaslatok begyűjtése, az úti célok kiválasztása, a partnerekkel való egyeztetés, ezután konkretizálódik majd, milyen új földet „hódítanak” meg a Mikósok. <;<;