Kirándulás a Nagykő-havasra - 2011-09-24

Hivatkozások: 2013/2014 - XII. A, Vizsuly Tünde, Both Mihály-Gábor

Résztvevők: a X. A osztály, az oszi, Both Gábor tanár úr és a Kiss család apraja -nagyja

Morar Ervin mesél

A hajnali vonat melege otthonosan fogadott mindnyájunkat a még csak körvonalazódó állomás hármas peronján. Bár sokunk még félálomban utazott a kellemesen ringatózó fülkében, szempillantás alatt megérkeztünk az erdélyi szászok egykori nagy központjába, Brassóba.

Első különleges élményünk máris itt fogadott, mikor egy modern, tiszta vagon állt be elénk, miben még az ajtók is gombnyomásra nyíltak. Már Alsó-Tömösön is voltunk, s egy rövid séta után a forgalmas országút szélén elértünk a hegy aljába, ahol két eb is csatlakozott hozzánk. Ők hűséges társként végig velünk is maradtak. Rövid megbeszélés és reggelizést követve nekivágtunk utunknak, a Nagykő-havas meghódításának. Első megmérettetést a létrák jelentették, de én inkább nevezném megmászásukat csak kalandnak. Türelemmel vártuk be egymást, bohóckodtunk, nevettünk. Kiérve a sziklák hűs, varázslatos világából, egy kitartást igénylő erdei túra várt ránk. Csakis egy irányunk volt: fölfele! Persze, jajgattunk mi is, hisz nem egy leányálom több órán át egyik lábat a másik után cipelni, de a nyitott, felszabadult társaságban élményt jelentett minden egyes együtt töltött pillanat. Mikor felértünk a menedékházhoz, néhányan ruhát cseréltünk, megtöltöttük korgó gyomrunkat, az energiát meg finomabbnál finomabb csokikkal pótoltuk. Rövid ismerkedés után a fehér ”báránykutyákkal”, nekivágtunk úticélunk végének, a csúcsnak. Immáron semmiségnek tűnt az a félórányi mászás, s bár kilátásban nem igazán gyönyörködhettünk a köd és felhők miatt, az élmény mégis leírhatatlan volt. Idővel búcsút vettünk az 1844 méter magas hegyoromtól, elindultunk egy más útvanolon lefele. Napsütés, por, elcsúszások, nevetések jellemezték a visszautat. Megálltunk forrásoknál, vízesésnél, néhol egy-egy színeiben pompázó fán gyönyörködtünk. Az állomást elérve leültünk, vártuk a vonatot, szinte érezni lehetett az otthon ízét. Brassóban húszpercnyi szabadidő után (mit javarésztevéssel töltöttünk) utunk haza, Sepsiszentgyörgyre vezetett.

Annak ellenére, hogy gyorsan elszállingóztunk az otthoni állomásról, biztos vagyok benne, mindannyian csodás élményekkel, sikerrel és pozitív érzésekkel gazdagodva tértünk haza, hol egy meleg zuhany után az ágy kellemes, puha kényelme várt.