Székely Mikó Kollégium

Gyurgyalagfigyelők

2014 február 15-én került megrendezésre a VIII. PRO NATURA Tanszimpózium a Tanulók Palotája rendezésében. Az idei téma a gyurgyalag volt, mivel 2013-ban a gyurgyalagot (méhészmadár) választották az év madarának. A tanulóknak egy év állt rendelkezésükre a felkészüléshez. Ezalatt az idő alatt a gyerekek meglátogatták a Madarak ás fák napja alkalmából rendezett kiállítást a Székely Nemzeti Múzeumban, meghallgatták Majos Andrea biológia tanárnő előadását a madárhangokról, madártollakat vizsgáltak meg és érdekességeket tanultak meg e színpompás madárról, mert környékünkön is sok helyen fészkel, igaz, nálunk csak májustól szeptemberig marad költeni, a telet Afrikában tölti. 

Mivel ez a periódus nálunk nagyrészt a nyári szünidő idejére esik, a tanulóknak iparkodniuk kellett, ha lencsevégre akarták kapni a madarat a telephelyek közelében. A Székely Mikó kollégium hat, hatodik osztályos tanulója, Zágoni Imola biológia szakos tanárnő irányításával készült a szimpóziumra, a gyurgyalagokat élőben is megfigyelték két közei telephelyen. A ";gyurgyalag program"; a Camera Club Siculorum gyurgyalag fotókiáálításának megtekintésével ért véget, 2014 januárjában, a Központi Parkban. Az elsajátítottakról és látottakról egy ppt bemutató is készült, melyet a csapat tagjai bemutattak a szimpóziumon és első helyezést értek el, mivel a többi csapatnak nem sikerült a gyurgyalagot élőben megfigyelni.



A csapat tagjai

Zágoni Imola (2014-2025) [ felkészítő tanár]

A csapat tagjai voltak

Damokos Dóra (2014-2020)
Bernád Mária-Aida (2014-2020)
Péter Brigitta (2014-2020)
Csia Katalin Noémi (2014-2016)
Krecht Ábel (2014-2020)

Eredmények

2014-02-15, VIII. Pro Natura Tanszimpózium, Biológia, Megyei, - I. hely

2015-02-18, PRO NATURA szimpozion , Természetvédelem/biológia, Megyeközti, - II. hely



Események

Vidám Versek Versmondó Vetélkedője

Ebben a tanévben is sor került a Vidám Versek Versmondó Vetélkedőjének megyei szakaszára. Ötvenhat V-VIII. osztályos tanuló vett részt a versenyen. A ráhangolódást a meglepetésvendégünk, Juhász Lia első osztályos szavalata biztosította, aki a Váradi József Általános Iskola diákja. Megyénket 7 tanuló képviseli majd az országos megmérettetésen.

2025.március 07.