A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium néptánccsoportjának 16 tagja augusztus 26-29 között intenzív néptáncoktatásban vett részt. A tábor főhadiszállása az iskola bentlakása volt, tevékenységeink fő helyszínéül pedig a Kós Károly által tervezett épület táncterme szolgált. A tábor fő célját új táncanyag megtanulása és a csapat összekovácsolása jelentette. Szándékunk az volt, hogy egész nap együtt legyünk, tanuljunk, táncoljunk, játszunk és érezzük jól magunkat.
Hétfőn reggel találkoztunk, elfoglaltuk a szállásainkat és már kezdődött is a táncpróba. Székelymezőségi táncokat tanultunk egészen csütörtökig, napi hat órában (3 óra délelőtt 10–13 óra között és 3 óra délután 17-től 20 óráig). A két táncoktatás között a Harmónia vendéglőben ebédeltünk, amelyet rövid pihenő, majd csapatösszerázó- és drámajátékok követtek. Esténként elméleti tudással gyarapodtak a résztvevők filmvetítés, archív gyűjtések megtekintése, beszélgetések révén. Reggelinket és vacsoránkat önköltségen oldottuk meg a bentlakás konyhájában.
Csütörtök délelőtt rögzítettük oktatóink táncát, hogy a tőlük tanult anyag minden pontos részlete megmaradjon, majd összeültünk és kiértékeltük az eltelt napokat. Mindenki szeretettel és hálával emlékezett. Nagy élményt hagyott minden tevékenység a táncosokban, a tanult táncanyagnak és drámajátékoknak nagy sikerük volt. Megértettük, hogy nem feltétlen kell elmennünk más településre ahhoz, hogy felejthetetlen élményeket szerezzünk, sokat segített, hogy együtt voltunk és egymásra figyeltünk.
Köszönetünket fejezzük ki a Székely Mikó Kollégium vezetőségének a szálláshelyért, valamint a tevékenységeink számára biztosított helyszíneként. Köszönjük minden résztvevő odaadó jelenlétét, lelkesedését, fegyelmét és figyelmét; nélkülük nem lett volna ilyen jó.
Szeretnénk köszönetet mondani Kovászna Megye Tanácsának, mivel pályázati támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg ez a tábor. Fontos továbbá kiemelnünk a SC Aitatop SRL támogatását, jóvoltából meleg ebéd kerülhetett asztalunkra. Hálásan köszönjük.
Stefán Bencze és Stefán-Dobai Katalin
Elekes Andrea