Ebben a tanévben is sor került a Vidám Versek Versmondó Vetélkedőjének megyei szakaszára. Ötvenhat V-VIII. osztályos tanuló vett részt a versenyen. A ráhangolódást a meglepetésvendégünk, Juhász Lia első osztályos szavalata biztosította, aki a Váradi József Általános Iskola diákja. Megyénket 7 tanuló képviseli majd az országos megmérettetésen.
Szervezők: Kőmíves Noémi magyar szaktanfelügyelő, Kedves Laura Rita, iskolánk magyartanára.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány által támogatott “Nem térkép e táj!” programnak köszönhetően 2025. március 21-én a Székely Mikó Kollégium V.A és V.C osztályos diákjai osztályfőnökeikkel, Kovács Tünde és Elekes Emese tanárnőkkel együtt egy egynapos kiránduláson vehettek részt Erdővidéken. Az utazás fő célja az volt, hogy a diákok felfedezhessék és megismerhessék Erdővidék természeti szépségeit és kulturális értékeit, betekintést nyerve a helyi hagyományokba és mesterségekbe, ezáltal is hozzájárulva azok megőrzéséhez.