Română English

HATÁRTALANUL pályázat 2020 - 2020-03-30


Megjelentek a Határtalanul Program 2020. évi nyílt pályázati kiírásai

 

2020 az erős magyar közösségek éve. A Határtalanul program idei évi újdonsága, hogy pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra.

A program megvalósítási időszaka: 2020. augusztus 15. – 2021. augusztus 31. 

A pályázatok benyújtásának határideje:

2020. március 30. 14:00 óra.

Az utazások mindenkori célja, a fiatalok hazaszeretetetének megerősítse mellett a külhoni magyarokkal való kapcsolatépítés, valamint hogy a magyar fiatalok iskolás éveik alatt legalább egyszer eljuthassanak egy határon túli magyarlakta területre.
Az elmúlt tanévekben összesen mintegy 300 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, akikhez több mint 100 ezer diák csatlakozik a jelenleg tartó iskolaévben.
Jó hír az iskolák számára, hogy az utaztatásra, valamint a pedagógusok napidíjára is a korábbinál magasabb összegekkel lehet pályázni. A nyertes pályázók összes költségét fedezi az állam. További pozitívum, hogy a Belügyminisztérium nagy hangsúlyt fektet a résztvevők biztonságára, ennek része, hogy külön ellenőrzik a diákokat szállító buszok állapotát.

Pályázati kiírás a 2020/2021-es tanévben 7. osztályos tanulóknak

Középiskolásoknak szóló és egyéb pályázatok elérhetősége

A programnak két támogató kiadványa is megjelent: a Rákóczi nyomában - Kárpát-medence útikönyv, valamint a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendárium gondozásában készült Bakancslista füzet - egyaránt segítséget nyújt a fiataloknak.

 

További információk a MATEHETSZ honlapon:

http://tehetseg.hu/aktualis/megjelentek-hatartalanul-program-2020-evi-nyilt-palyazati-kiirasai

Illetve űrlaop, tájékoztató a BGA Zrt honlapján:

https://bgazrt.hu/hatartalanul-program-2020-evi-palyazati-kiirasok/

 

Dr. Pető Mária

Szólj hozzá elsőként a témához!

(A hozzászóláshoz jelentkezz be!)








Udvar
Magyari Tünde-Aranka
Díszkapu, főépület
Ugron Szabolcs
Főkapu
Makfalvi Zsuzsa
Bentlakás
Márkosi Márta
Kicsi épület
Márton Hajnal
Kicsi épület
Nyeste Emőke
Bentlakás kapu
Oláh-Ilkei Árpád
Jókai épület
Szőcs Borbála Anikó
Jókai épület
Szőcs Emőke-Anna
Főépület
Tókos Ibolya- Lujza

2020
<NOVEMBER>
H29162330
K3101724
Sz4111825
Cs5121926
P6132027
SZ7142128
V18152229

Szent György kiválósági ösztöndíj
(2020-12-04, Lepedus Mária)

Ösztöndíjak kritériumrendszere
(2020-11-23, Lepedus Mária)

Román háziolvasmányok magyarul
(2020-11-05, Forreiter Csilla-Éva)

AUGUSTIN MAIOR FIZIKAVERSENY XI-XII. osztályoknak
(2020-10-30, Dr. Pető Mária)

INNOVÁCIÓS VERSENY 2020-2021
(2020-10-30, Dr. Pető Mária)

Október 20-tól digitális oktatás a Mikóban
(2020-10-20, Dobra Judit)

Kiválósági Központ- ÓRAREND I. félév
(2020-10-16, Dr. Pető Mária)

KIVÁLÓSÁGI KÖZPONT Hírei
(2020-10-06, Dr. Pető Mária)

"Ifjú tudósok" középiskolai vetélkedő
(2020-10-05, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Ösztöndíjak
(2020-10-03, Tarczi Éva Tímea)

ÉRDEKES VERSENYEK, Projektek 2020
(2020-09-30, Dr. Pető Mária)

Ady Endre-ösztöndíj
(2020-09-26, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Online oktatás
(2020-09-23, Kubánda Miklós)

Szeptember 21-től sárga forgatókönyv a Mikóban
(2020-09-18, Dobra Judit)

Tanszersegély
(2020-09-16, Tarczi Éva Tímea)

Pénzügyi támogatás líceumi diákoknak
(2020-09-15, Tarczi Éva Tímea)

Az előkészítő osztályosok tanévkezdése
(2020-09-10, Dobra Judit)

Tudnivalók a 2020–2021. iskolai év indításáról
(2020-09-10, Dobra Judit)