Română English

CsibÉsztúra - 2018-09-23


Meghívott: -
Helyszín: .

Kedves Diákok!

Új tanév - új lehetőségek! Ajánlom figyelmetekbe a Magyar  Tehetséggondozó Társaság nevében Győryné Csomó Ildikó felhívását.

Idén ősszel izgalmas felfedezőútra hívjuk az 5-13. évfolyamos fiatalokat. Csibésztúra: Fedezd fel tehetségedet című felhívásunk célja, hogy a gyerekek szinte észrevétlenül, a játékos CsibÉSZtúra Agytornák megoldása közben fejlesszék képességeiket, és eddig rejtett képességeik is megmutatkozhassanak.

A felhívás keretében jelzett éles időszakban minden fiatalnak 4 Agytornával kell majd játszania a jelentkezés elfogadása után küldött visszaigazolás szerint. A felhívás zárásakor a CsibÉSZtúrázók az elért legjobb eredmények alapján szakembereinktől visszajelzést kapnak arról, hogy mely területeken értek el kiemelkedő eredményt kortársaikhoz képest.

Ezen felül a játékon résztvevők belépőt nyernek a 2018. december 8-i CsibÉSZtúra rendezvényre, ahol tabletek, táblás játékok és további értékes nyeremények találnak gazdára és a nap folyamán érdekes feladatok, önismereti foglalkozások és közösségi játékok várnak Rájuk.

A játékon való részvétel feltétele, hogy a jelentkező tanuló 5-13. évfolyamos diák legyen. A felhívás részletei a következő címen találhatóak: tehetseg.hu/felhivas/csibesztura-fedezd-fel-tehetsegedet-egyeni-barangolas-rejtett-kepessegeid-kozott,  a jelentkezési határidő 2018.09.27-én délután 5 óra.

Várjuk szeretettel a kísérletező kedvű CsibÉSZtúrázókat!

Nem versenyt, hanem játékot ajánlok most!

Krecht Gyöngyvér Mária

Dr. Krecht Gyöngyvér Mária

Szólj hozzá elsőként a témához!

(A hozzászóláshoz jelentkezz be!)






2018
<DECEMBER>
H310172431
K4111825
Sz5121926
Cs6132027
P7142128
SZ18152229
V29162330

MIKULÁSVÁRÓ
(2018-12-05, Forreiter Csilla-Éva)

TERMÉSZET VILÁGA DIÁKPÁLYÁZAT 2018-2019
(2018-10-31, Dr. Pető Mária)

VITASD(T) MEG!
(2018-10-31, Forreiter Csilla-Éva)

KRIZA JÁNOS MESEMONDÓ VERSENY
(2018-10-12, Forreiter Csilla-Éva)

A gondolkodás öröme - pályázati felhívás
(2018-10-04, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Szabadfogású Számítógép verseny
(2018-10-03, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Az én 21. századi iskolai könyvtáram
(2018-10-03, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

Nyilas Misi Ösztöndíj
(2018-10-03, Dr. Krecht Gyöngyvér Mária)

A KKKK 2018 a Vajdaságban
(2018-10-01, Dr. Kinda Eleonóra)

TUDEK ERDÉLY 2018 december
(2018-09-30, Dr. Pető Mária)

TUDEK és TUDOK 2018-2019
(2018-09-29, Dr. Pető Mária)

National Instruments Hungary tábor
(2018-09-28, Dr. Pető Mária)